eclipse vs notepad++ i.

A hatékony programozás nagyon fontos része a megfelelő eszközök megtalálálása. Ahogy azt már korábbi bejegyzésekben is említettem, nekem ez az Eclipse PDT, viszont mostanában sokszor megőrjít a lassúságával. Hozzá kell tennem, hogy ez jelentős részben az elavult számítógépemnek köszönhető, de még egy pár hónapot ki kell bekkelnem vele, ezért mostanában gyakran a másodlagos szövegszerkesztőmet használom, ami nekem a Notepad++. Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Igaz, hogy egy vérbeli IDE-hez képest fapados szoftver, de legalább villámgyors akármilyen számítógépen, az alapvető szövegkezelése pedig tökéletes. Nyilván rengeteg apróság van amit nem tud, de kis utánajárással a többség orvosolható. Ezek közül most kettőt mutatnék be, valószínűleg lesz még folytatás is.

Sablonok, Snippets, QuickText

Az általam ismert komoly PHP IDE rendszerek mindegyike rendelkezik valamilyen kedvenc kódok hozzáadására alkalmas funkcióval. PDT alatt erre tulajdonképpen rögtön két lehetőség is van. Egyfelől van template beállítási lehetőség, ahol tetszőlegesen hozhatunk létre sablonokat és új fájl létrehozásához vagy gyorskifejezéshez rendelhetjük őket, vagy van a Snippets ablak ahol pedig jól látható helyen, gyorsan elérhetően tárolhatjuk kedvenc kódjainkat, ráadásul ez nem is PDT függő, viszont amennyire tudom nem lehet őket gyorskifejezésekhez rendelni.

Megjegyzés: Gyorskifejezés az én szótáramban olyasmi, mint a gyorsbillentyű, csak itt le kell írni egy kifejezést és utána valamilyen "titkos" billentyűvel kell jelezni az szoftver felé, hogy ezt a kifejezést most értékelje parancsként. Például PDT-ben alapértelmezetten van egy sablon egy általános osztály létrehozására és az a cls nevet kapta. Ezért ha php fájlban vagyunk és leírjuk új szóként, hogy cls és utána egy szóköz karaktert ütünk, akkor a cls szó kitörlődik és helyette a cls néven definiált sablon jelenik meg, megspékelve azzal, hogy rögtön lehetőséget kapunk változók átírására is.

Mind a Snippets mind a sablonok lehetővé teszik változók definiálását a sablonban. Snippetsnél két lépcsőből áll a változó létrehozása, egyfelől a sablonba be kell írni a változó nevét egy ilyen alakban: $(valtozo_nev), másfelől külön meg kell adni a változót is az ablakban, ennek előnye, hogy rögtön alapértelmezett értéket is rendelhetünk hozzá és leírást is megadhatunk, mindkettő igen hasznos.

A sablonok létrehozásánál erre ugyan nincs lehetőség, csak a fenti formát kell a sablonba írni, viszont nagyon ügyesen meg van csinálva, hogy a sablon beszúrása után rögtön lehetőséget kapunk a változók átírására és Tab használatával végig is mehetünk a definiált változókon, egyesével megadva mindegyik értékét.

Notepad alatt erre nincs lehetőség ellenben van egy QuickText nevű plugin, melynek telepítése a Notepad++ esetében megszokott kicsomagolás-fájlbeillesztés-újraindítás. A dll fájlt másoljuk plugin könyvtárba, az ini fájlt a szoftver gyökérkönyvtárába és meg is vagyunk, a használata pedig elég hasonló az eclipse féle sablonokhoz. Igaz még csak elnevezett változókat sem hozhatunk létre, viszont a $ karakter elhelyezésével beszúrási pontokat hozhatunk létre, amelyek között a tab ismételt megnyomásával váltogathatunk. Egy hátránya van az Eclipse féle sablonhoz képest, az hogy az elnevezett változók hiányában nem tudunk tippet adni, hogy mit is kellene az adott beszúrási ponthoz írni, mégis óriási segítség tud lenni adott esetben. Lehet, hogy csak én voltam szerencsétlen, de a régi leírás alapján elég sokat elszenvedtem vele, úgyhogy most szólok mindenkinek, hogy már nem a Ctrl+Enter hanem a Tab megnyomására aktiválódik a funkció!

PHP Explorer, Function List

Az Eclipse elég sok féle projekt és kód nézettel, kis segítővel készíti a fejlesztőket, ezek közül is az egyik legkézenfekvőbb a PHP Explorerbe beépített fájlelemző funkció, ami alapból egy sima explorer ablaknak tűnik, viszont az egyes fájlok még tovább nyithatóak és megmutatja a bennük definiált osztályokat, osztályváltozókat, konstansokat és függvényeket. Ráadásul egy kis ikonnal még jelzi is a legfontosabb tulajdonságaikat épp csak a függvényleírást nem adja ki, legalábbis tudtommal.

Hogy mire jó ez? Két dologra is. Egyfelől ha keresem, hogy pontosan hol és hogy is van egy adott függvény definiálva, akkor gyorsan megtalálom, nem kell ténylegesen szerkesztésre megnyitnom minden fájlt. Másfelől ha egy nagyobb fájlban dolgozom, akkor nem kell végignéznem az egészet, megtalálom a PHPExplorerben a függvényt és megnyitásra odaugrik a szerkesztő a fájlban. Meg kell jegyezni, hogy mindkét funkcióra biztosít az Eclipse ennél jobb eszközöket, de általában a PHPExplorer amúgy is nyitva van, mert gyakran nyitogatok fájlokat fejlesztés közben, így többnyire én ezt használom. Igazán príma kis eszköz, aminek sajnos egyáltalán nincs ekvivalens megoldása Notepad++ alatt.

Van viszont két kiegészítő ami, ha nem is együtt de külön-külön azért ennek egy egyszerűsített verzióját biztosítja. Az egyik egész egyszerűen az Explorer nevet kapta és nem is véletlenül, mert pontosan egy explorer ablakot varázsol a szerkesztőnkbe. Ugyan kicsit zavaró, hogy nem projektenként mutatja a fájljainkat, mint az Explorer, viszont van egy kedvencek része is ami nálam gyakorlatilag a projektkönyvtárak gyüjteménye. Nem annyira intuitív, de működik.

Ehhez csapjuk hozzá a Function List nevű kiegészítőt és máris kaphatunk egy fájlelemzésre alkalmas funkciót is. Nálam régóta telepítve van, de csak most vettem rá magam, hogy rájöjjek a használatára is. A lényeg, hogy alapból nincs konfigurálva a plugin, azt nekünk kell megtenni.

Tegyük is meg. Nyissuk meg a kiterjesztés menüjében a Language Parsing Options ablakot, válasszuk ki a PHP-t és Hozzunk létre egy új csoportot Function néven, és adjuk meg a következő beállításokat:

  • Function Begin: "function "
  • Function List Name: "[\w]*"
  • Function End: "\("
  • Body Begin: "{"
  • Body End: "}"

Ha ez megvan akkor hozzunk létre egy új csoportot Class néven és adjuk meg a következő beállításokat:

  • Subgroup: Functions
  • Function Begin: "class "
  • Function List Name: "[\w]*"
  • Body Begin: "{"
  • Body End: "}"
  • Body Begin To Body End: "{"

Biztos ami biztos, csináltam egy screenshotot a beállításokról:

Elvileg ha ezután elmentjük a beállításokat és megnyitunk egy php fájlt, akkor a Function list ablak valami hasonlót fog mutatni:

Mára ennyi. Előbb-utóbb biztos hasznos lesz valakinek. Köszönet az eredeti FunctionList bejegyzésért Danielnek (aki ezt nem fogja megérteni), és persze a szoftverek és kiegészítők fejlesztőinek. ;)

 

Címkék: szoftverek eszközök eclipse notepad

A bejegyzés trackback címe:

https://szajtbilder.blog.hu/api/trackback/id/tr81593121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.