egy elhalt tápegység margójára

Ha az ember gépe egyszer csak nem indul, az sosem jó. Számítógép közeli emberek ilyenkor csavarhúzót ragadnak, vesznek hozzá egy vagy néhány zombigépet és – jellemzően hangos anyázások közepette – elkezdik kisakkozni, hogy hol is van a hiba gyökere. Ezen magam is többé-kevésbé átestem, de igyekszem a kaptafánál maradni és nem fogok úgy csinálni, mintha nálam jobb IT szakembert még nem hordott volna hátán a Föld. Röviden annyi, hogy úgy döntöttem, eljött a gépcsere ideje.

Először is elnézést kérek attól a kedves olvasómtól, aki a segítségemet kérte, de választ sajnos a fentiek miatt sosem kapott. Őt arra kérném, hogy küldje el a levelét és ígérem egy napon belül válaszolni fogok. Másodszor ugyanezen történet fontos tanulsága, hogy sose töröljünk levelet a szerverről. Az igazság az, hogy én sok-sok éve gmail-t használok a levelezésem bonyolítására, de az utóbbi időben, bizonyos címeimet inkább a számítógépen tárolom. Ennek több oka is van, nincs is ezzel baj, a személyes e-mail címem beállításánál viszont meghagytam az üzenetek törlését. Szerencsére ez túl nagy problémát nem jelentett, mert a fontosabb levelezéseim megmaradtak, de ez az egy levél is olyan gond, amit könnyű lett volna elkerülni.

Szerencsére az elpazarolt időn és „kidobott” pénzen kívül ez volt az egyetlen közel-visszafordíthatatlan vesztességem, illetve az elvesztett feedjeim. Ha nagyon akartam volna, kimenthettem volna őket a régi vinyómról, de nem lett volna egyszerű. Úgy döntöttem, inkább megteszem, amit már rég óta terveztem és átnézem a delicious-ban tárolt linkjeimet és az alapján építem újra a listát. Ha meglesz, feltétlen csinálok egy szabványos mentést, illetve itt is közzéteszem a kedvenc feedjeimet. Több mint 1000 linket kell átnéznem, szerintem hétvégére meglesz.

Tervezem ezen felül, hogy csinálok egy sorozatot az általam ideálisnak gondolt környezet kiépítéséről, de már így is elég sok dologba vágtam bele, az időm pedig mindig szűkös. Majd meglátjuk…

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szajtbilder.blog.hu/api/trackback/id/tr51786828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.